A világon elsőként egy brit kórházban hajtottak végre távirányítású robot segítségével egy olyan műtétet, amely a szívritmuszavart állította helyre.
A leicesteri Glenfield Kórházban került sor a beavatkozásra egy 70 éves férfin. Az orvos a beavatkozás után elmondta, hogy a műtét a vártnál jobban sikerült, kevesebb mint egy órán át tartó műtét során a rendszertelen szívritmust sikerült normalizálni.
A szívritmuszavar helyreállító műtét során az orvos a műtőn kívül tartózkodott. A szív kamráiba a katétert az ágyéknál lévő comb artériákon át vezette fel a specialista, a katéter elektródái segítségével megállapította a zavart okozó ingerületvezetést, majd ablációval (szövetégetéssel) korrigálta.
Az ilyen, rendkívüli szaktudást igénylő távműtét több előnnyel is jár: a beavatkozást a világ bármely pontján lévő betegen el lehet végezni, valamint a sebésznek nem kell viselnie az ólommellényt, amit a műtőben a páciens mellett, a folyamatos, képalkotó diagnosztikai vizsgálatok röntgensugara miatt mindenképp szükséges lenne.




Képgaléria
