Dr. Filiczky István

dr. filiczky istván

Dr. Filiczky István gasztroenetológus, vezető belgyógyász, táplálkozási tanácsadó

1990-ben végeztem a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán, majd 1996-ban belgyógyász, 1998-ban pedig gasztroenterológus szakvizsgát tettem.
2003-ban a Nyugat-Magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Karán orvos-közgazdász másoddiplomát szereztem, és egészségügyi szakmenedzsment képzést végeztem.
1990-1992-ben a Semmelweis OTE Kórélettani Intézetében dolgoztam, mint egyetemi tanársegéd, majd 1998-ig a Szent Imre Kórház II. számú Belgyógyászatán praktizáltam.
1998 és 2001 között a MÁV Kórház és Központi Rendelőintézet III. számú Belgyógyászatán dolgoztam adjunktusként. Részlegvezetőként egy 65 ágyas intézményrészt irányítottam, valamint hozzám tartozott az endoszkópos diagnosztikai centrum vezetése.
Ezután 2004-ig a kórház Vitalitás Osztályának voltam osztályvezető igazgatója.
2004 és 2007 között Érd Város Önkormányzatának Szakorvosi Rendelőintézetének orvos-igazgatójaként tevékenykedtem, illetve a gasztroenterológiai osztály vezető főorvosaként praktizáltam.
Tagja vagyok a Magyar Hipertonia Társaságnak, a Magyar Diabetes Társaságnak, a Magyar Gastroenterologiai Társaságnak és a Magyar Élettani Társaságnak.

Szakmai orientáció
Munkám mellett fontosnak tartom a már jó ideje válságban lévő, szerkezeti és gazdasági átalakítás előtt álló egészségügy kitörési pontjainak feltárását, új egészségügyi szolgáltatások kidolgozását, akár a rendelőintézeti/kórházi menedzsment szintjén is.
A hasnyálmirigy működés hormonális és emésztőenzim működési zavarai fő szakmai területemmé váltak. Ugyancsak számos pácienst kezelek a máj, az epehólyag és epeút működési zavarai miatt.
1998-ban az Amerikai Diabetes Társaság szakértőnek kért fel a hasnyálmirigy cukorbetegség témakörben.

Nyelvismeret
Angol, német

IDŐPONTKÉRÉS

Kérjen időpontot online!